A Viski Kölcsey Ferenc Középiskola honlapja
A Viski Kölcsey Ferenc Középiskola honlapja
Magunkról
 
Oktatás
 
Kapcsolat
 
Számláló
Indulás: 2005-09-15
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Bús düledékeiden…

Bús düledékeiden…

Iskolánk nyolcadik osztályos tanulói tanáraikkal, Szeles Viktóriával és  Pál Judittal 2012. október 20-án kirándulást szerveztek a Huszti vár romjaihoz. 


 

Szombat reggel energiával telve kezdtünk neki a kalandos útnak. A várhoz érkezve az őszies táj csodás látványa mindenkit magával ragadott. A hegytetőről láttuk a felszálló pára fölött a felkelő nap első sugarait.

Nagy áhítattal elszavaltuk Kölcsey Ferenc Huszt című epigrammáját, majd elénekeltük a Himnuszt. Ezután tanáraink röviden ismertették  Huszt történetét és a vár mondáját. Tágra nyílt szemekkel néztük a magasból a gyönyörű kilátást, a Tisza kanyarulatát, a vasutat. Megkerestük az iskolákat, a templomokat, számoltuk az országúton elhaladó autókat. Bejártuk a romok között vezető keskeny ösvényeket s próbáltuk elképzelni, hogyan nézhetett ki a vár fénykorában.

 Utunk ezzel nem ért véget, még volt időnk egy kis kikapcsolódásra, egy kis fagylaltozásra a város főterén.

 Később körbejártuk, majd belülről is megcsodáltuk a Huszti Református Templom ódon falait. A templomkertben különböző kopjafákat láthattunk, többek között Balázs István egyik alkotását is. Józan Lajosné, Erzsike néni kérésünkre szívesen elmesélte az egykori koronaváros református templomának rövid történetét.

Fáradtan, de sok új élménnyel fejeződött be ez a nagyszerű nap.

 

 

 

Jakusenkó Vanessza, Ambrus Orsolya és Sütő Zsanett

 
Zeneajánló
 
Idő
 
Ajánló
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Testvériskolák
 
Linkek
 
További linkek
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!